Magánkertek

Magánkertek

Magánkertjeinket általában kiviteli terv szinten készítjük el, hisz a cél a kerttervezést követő kivitelezés, megvalósítás. A munkafolyamat itt is kapcsolatfelvétellel, árajánlatadással és szerződéskötéssel kezdődik. Ajánlatunk rendszerint részletes geodéziai felmérés készítését is tartalmazza, mert ebben az esetben is fontosnak tartjuk mint alapadatot, hisz a lakóépületek nem feltétlen terv szerint valósulnak meg, illetve az építész műszaki tervek helyszínrajza, az azt megalapozó felmérés gyakran nem elégséges adat számunkra terepi szempontból. A tereprendezés pedig családi-, társasházas beépítés mellett még a környékünkön jellemző homoklankákon is jelenthet megoldandó problémát. A megrendelést, szerződéskötést követően indul el a tervezés két koncepcionális helyszínrajzzal. A változatokat a Megrendelővel megvitatjuk, változtatjuk, összegyúrjuk egy végleges koncepcióvá. Ha a koncepcionális helyszínrajz végső formát kapott, akkor foglalkozunk a részletekkel, a terv végső formába öntésével, látványtervek készítésével. A tervdokumentáció hasonlóan áll össze, mint ahogy azt a városi közparkok, köztertek estében leírtuk.

 

Kapcsolódó referenciáink az alábbiak:

Vélemény, hozzászólás?